Mégsem lövi főbe magát a Ford

2013.04.12. 12:09

Alig egy napja járta körbe a netet a hír, hogy a Ford új 1,5 literes EcoBoost motort fog bemutatni. Eddig stimmelt is a bizonytalan forrásból származó infó, csak úgy tűnik, valaki túlspekulálta. Így aztán az terjedt el széles körben, hogy az új motor háromhengeres lesz, és leváltja az öregnek nem éppen nevezhető 1,6-os négyhengerest a Focusban és a Mondeóban. Nem így lesz, nyugtattak meg mindenkit a gyáriak.

Valóban összepakoltak egy 1,5 literes EcoBoostot, amelyet a Sanghaji Autószalonon fognak bemutatni egy Mondeóban, de az új motor 4-, azaz négyhengeres. A csökkentett hengerűrtartalmat többek között a kínai és néhány másik piac adóbesorolási rendszere indokolja, amelyeknél néhány köbcenti nagy ugrást jelent a fizetendő sarcban. Persze ha már hozzányúltak, valamivel hatékonyabbá is tették az 1,5-ös blokkot, így aztán hasonló teljesítményre lesz képes, mint az egy decivel nagyobb testvére, csak valamivel kisebb fogyasztással és széndioxid-kibocsátással.

A motor újításai közé tartozik az elektronikus vezérlésű, lekapcsolható vízpumpa és a hengerfejbe integrált leömlő, amelyek mind a gyorsabb bemelegedést, és ezáltal a legújabb Euro-szabványok teljesítését szolgálják. Elsőként Romániában, Craiovában fogják gyártani az új blokkot, ahol az egyliteres, háromhengeres EcoBoost is készül. Talán innen jött a téves következtetés, hogy ez is páratlan hengerszámú lesz.

Bár az európai autóipar utóbbi néhány éve valóban a méretcsökkentésről és a kis turbós motorok járványszerű terjedéséről szólt, a mai értékrend szerint elég meredeknek tűnt, hogy szinte az összes európai Ford, élén a Mondeóval, ekkora teljesítményszinten is háromhengeres motorokat kapjon. Lehet, hogy ez a korszak is ránk köszönt - a háromhengeres BMW-k ebbe az irányba mutatnak -, de egyelőre a Fordnál is úgy gondolják, hogy még nem jött el az idő.