Lenyűgöző tesztvideó a McLaren P1-ről

2013.05.01. 10:27

Annak ellenére, hogy a McLaren mindössze 375 darabot gyárt majd új hibridjéből, muszáj meggyőződnie arról, hogy a P1 szélsőséges időjárási körülmények mellett is gond nélkül üzemel, és elvégeznie ugyanazon költséges teszteket, amit egy hétköznapi szériamodell esetén kell. A maguk téli tesztjét valahol az északi sarkkörön, egy befagyott tavon tartották, és ha már autóstul ott voltak, egy remek videót rögzítettek, amellyel megmutatják hogyan érzi magát a P1 a jégen.

A brit sportkocsigyártás új büszkeségét régóta várjuk, de már csak hónapok kérdése, és megérkezik a jelenleg leginkább a Bugatti Veyron és a LaFerrari által uralt kategóriába, a szupersportkocsikéba.

916 lóerős hibrid hajtásával a P1 17,5 másodperc alatt van nulláról háromszáz kilométer/órás sebességen, de onnan még gyorsul tovább 350-ig, ahol aztán az elektronika leszabályoz. Teljesítményben nem marad szégyenben a vetélytársaktól, és ha ilyen autók esetén beszélhetünk környezettudatosságról, akkor megállapíthatjuk, hogy azon a téren egyértelműen bizonyít: szén-dioxid-kibocsátását 200 g/km-re szoríthatták vissza, akkumulátoraival pedig 20 km-es elektromos hatótávra képes, 48 km/h-s átlagsebesség mellett.

A McLaren sosem volt a nagy példányszámok híve, és ezért a 375 P1-ért nyilván óriási lesz majd a harc. Egy autó ára 860 ezer angol font, vagyis egy kicsivel több, mint egymillió euró lesz majd, ez azonban nem jelenthet gondot azon gyűjtőknek, akik a sportautó-történelem e jelentős darabjára vágynak.