Hiánycikk lett a BMW M3

2013.05.05. 15:06

Már nem sokat kell várni a következő M3-as BMW-re, a hírek szerint ősszel megérkezik a szériaváltozat. Az új modell bemutatása úgy tűnik, igazán időszerű is lesz, az autó ugyanis lassan hiánycikké válik.

A bajor gyártó M részlegének vezetője, Friedrich Nitschke szerint a kifutó M3-asból már minden példány gazdára talált. Bár hat hónapig még gyártják a kupé- és kabrióváltozatot is, a jövőben elkészülő összes autóra érkezett már előjegyzés, így aki mindenképpen M3-ba ülne, kénytelen lesz megvárni a következő generációt.

Nitschke ugyanakkor arról is biztosította a rajongókat, hogy az M részleg nem követi az Audi és az AMG példáját, és továbbra is kitart a hátsókerékhajtás mellett. Aki összkerekes M-es BMW-t szeretne, az változatlanul az X5 M és az X6 M közül választhat majd. A motorpalettán azonban várható némi változás.

Az M részleg munkatársai nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy a jövőben a sportos modellek is megkapják a BMW új háromhengeresét, melyből akár literenként 200 lóerőt is kipréselhetnek. Ez a jelenlegi 1,5 literes blokk esetében 300 lovas csúcsteljesítményt jelentene. Hogy pontosan mely típusokat szerelnék ezzel a motorral, arról még nem beszélt Nitschke.