Korlátozzák a Ferrari-gyártást

2013.05.14. 17:44

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo jelentette be, hogy évente legfeljebb 7000 autót készítenek, egyel sem többet. A hivatalos magyarázat szerint ezzel szeretnék megőrizni a márka exkluzivitását, de más magyarázat is létezik a korlátozásra.

„Sokan kérdezték tőlem, hogy nem árt-e a márkának, ha maximáljuk a gyártást. Én nem hiszem.” – mondta Montezemolo. Ez azonban legalábbis megkérdőjelezhető állítás, hisz a vetélytársak – a Lamborghini, a McLaren és a Porsche – ugrásra készen várják azokat a vásárlókat, akiknek nem jut majd Ferrari. Ezzel pedig Maranellóban is tisztában vannak. De akkor mi lehet a valódi ok a döntés hátterében?

Számos magyarázat létezhet. Egyrészt így engedik teret nyerni a Maseratit is, amely jelenleg egy kissé háttérbe szorul a Ferrari mellett. Ez azonban gyenge érv, hisz így nem csak a testvérmárkának engedik át a piacot, de a konkurenciának is. Sokkal valószínűbb magyarázat, hogy a Fiat csoport érdekei állnak a háttérben. Az Európai Unió az egész vállalatcsoport összes, a kontinensen eladott autójának szén-dioxid-kibocsátási átlagát korlátozza, és egyetlen Ferrari annyi szén-dioxidot bocsát a levegőbe, amelynek az ellensúlyozásához Pandák százait kell eladni.

A termelési korlát révén biztosíthatják, hogy a cégcsoport a Ferrari miatt biztosan nem lépi túl a határértéket, és így maga a sportkocsi-gyártó sem kényszerül kompromisszumot kötni a modellfejlesztéssel. Így nem kell a bevált V8-as és V12-es motorokat kisebb, turbós V6-osokra és V8-asokra cserélni, és nincs szükség hibrid, vagy elektromos hajtású modellekre sem. Emellett akár emelhetik is a Ferrarik árát, hisz a jövőben nehezebb lesz hozzájutni az olasz sportkocsikhoz – akinek mégis jut egy, az kivételezettnek érezheti magát - örülhet, hogy elfogadják a pénzét.

Montezemolo azt is egyértelműen kijelentette, hogy efféle félmegoldásokra nem kell számítani a Ferraritól – a drágább modellekben egyelőre biztosan maradnak a szép hangú, sokhengeres, magas fordulatszámú benzinmotorok.