A nők számára veszélyesebb egy autóbaleset

2013.05.26. 12:44

Az Amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA)  kiadott egy tanulmányt, amely szerint a nők sokkal nagyobb valószínűséggel halnak meg azonos körülmények közt egy autóbalesetben, mint a férfiak.

Az NHTSA egy 349 oldalas jelentésben mutatja be, mire jutott a hivatal ötven év balesetei adatait elemezve. A kiadott tanulmány szerint a 21 és 30 év közötti korosztályban legnagyobb a túlélés esélyének különbsége:  itt nők 25,9 százalékkal nagyobb valószínűséggel halnak meg egyforma autóbalesetekben, mint a férfi nem tagjai. Különös módon a férfiak előnye harmincöt éves kor után folyamatosan csökken, 64 és 74 év között pedig már a nőknél az előny 1,4 százalékkal.

Minden korosztályt együtt nézve tizenhét százalék szól a férfiak mellett. Ennek oka valószínűsíthetően az, hogy jellemzően erősebb testfelépítéssel bírnak, ami ellenállóbb egy balesetben, mint egy törékeny női test.

Mindkét nem számára jó hír, hogy a tanulmány szerint 1955 és 2002 között negyvenkét százalékkal csökkent az elhalálozás esélye autóbalesetkor. Ez egyértelműen a légzsák terjedésének, valamint a biztonsági követelmények szigorításának köszönhető.