Lamborghini terepjáró négy év múlva

2013.05.31. 11:32

A Lamborghininek csupán két sportkocsiból áll a kínálata, így régóta a levegőben lógott a választék bővítésének lehetősége. Elvégre a Ferrari már négyféle sportkocsit kínál, az Aston Martinnak pedig négyajtós típusa is van. A Lambónál is felmerült egy négyajtós kupé elkészítésének lehetősége, de végül mégis egy szabadidő-autó kifejlesztése mellett döntöttek.

Az Urus néven, tanulmányként már bemutatott autó persze még messze van a szériagyártástól. A korábbi, ilyen irányú fejlesztéseket nem használhatják fel, mivel a költségek alacsonyan tartása érdekében a Lamborghininek is a VW csoport szabvány megoldásait kell felhasználnia, amennyire lehet. Az anyavállalat pedig épp váltás előtt áll: a következő Audi Q7, Porsche Cayenne és VW Touareg modelleket már az új MLB platformra építik, amely hasonló szerepet tölt majd be a prémium-kategóriában, mint az MQB a tömegmodellekben. A rugalmas padlólemezre épül majd az összes nagyobb Audi, és egyáltalán, a konszern minden hosszmotoros terméke a legkisebbtől a legnagyobbig. Az új padlólemezen azonban még dolgoznak, így a Lamborghininek is ki kell várnia, míg a műszaki alapok elkészülnek.

A pletykák szerint az Urus szériaváltozata, amely 2017-re készülhet el, 4 literes, biturbó V8-ast hord majd az orrában, de lesz benne villanymotor is. A rendszer összteljesítménye így elérheti a 650 lóerőt, viszont a fogyasztást viszonylag alacsonyan lehet tartani. Természetesen állandó összkerék-hajtást alkalmaznak majd – hisz az MLB kétkerék-hajtású változata elöl hajtana, ami egy Lamborghininél elképzelhetetlen. Bár a pontos árról értelemszerűen nem tudhatunk semmi biztosat, óvatos becslések szerint is legalább 160 ezer eurót kérhetnek egyetlen példányért.

Nem csoda, hogy a Lamborghininél is az SUV-forma lett a nyerő, hisz ez házon belül egyszer már bejött. A Porsche a Cayenne révén hatalmas növekedést ért el bő egy évtizeddel ezelőtt. Ráadásul a Lamborghini arculatába bele is fér egy ilyen modell, hisz már készítettek terepjárót korábban – igaz, az otromba LM002 eredetileg katonai megrendelésre készült.