Nyolcmilliót bukott minden autóján a Fisker

2013.06.18. 11:35

A Fisker Automotive minden jel szerint a végét rúgja, ám a korábban nagyreményű autógyárról még vergődése alatt is derülnek ki furcsaságok: egy friss jelentés szerint a vállalat 35 ezer dollárt (8,2 millió forint) bukott minden egyes luxus hibridjén.

A korábban kizárólag átépítésekkel foglalkozó Fisker hat éve jött elő sportos luxushibridjével, a Karmával. Az első önálló modell körül nagy volt a felhajtás, és az üzlet működni látszott. Az amerikai vállalat első termékének fogadtatása után belelkesült, és további tervei közt hat új modell szerepelt. A Karma gyártását azonban túlságosan kiszervezte a Fisker (a kaliforniai székhelyű vállalat Kínából hozatta az akkumulátorokat, az összeszerelést pedig a finn Valmettel végeztette), a logisztikai nehézségek mellé jött pedig a gazdasági világválság, ami keresztülhúzta a nagy célokat. A még éppen csak működőképes gyártó háromszáz autóját a hírnevével együtt tépázta meg tavaly a Sandy hurrikán, nem sokkal ez után pedig az akkumulátorokat szállító kínai cég ment csődbe. A szomorú sorsú vállalat áprilisban kevés megmaradt dolgozójától is megvált, és jelenleg vevőre vár.

A Fisker 2011-2012 körül 2450 Karmát gyártott, és a szinte már temetett autógyártóról nemrég kiderült, hogy legalább 35 ezer dollárt bukott minden egyes darabon. Egy nevét nem vállaló korábbi ügyvezető szerint a Karma gyártása túl költséges volt ahhoz, hogy azon nyereség képződjön. Ez valószínű szorosan összefügg azzal, hogy 2011-ben mindössze kétszáz Karmát adtak el, és a következő évben is csak 1600 autójuk fogyott.