A Pályanapon mutatkozott be a CLA AMG

2013.06.19. 16:20

A hétvégén zajlott a 3. Totalcar Pályanap, ahol Csikós Mercedes Pontonja mellett a kecskeméti CLA-osztály legvadabb kiadását is először láthatta a hazai nyilvánosság.

A jelenleg legnagyobb teljesítményű hazánkban gyártott autó formája tulajdonképpen már azóta nyilvános, hogy a New York-i Autószalon bemutatták március végén, és a négyajtós kupéról az is köztudott egy ideje, hogy az A 45 AMG-ből ismert kétliteres turbós hajtja 360 lóerővel és 450Nm nyomatékkal. A CLA AMG magyar bemutatója ettől függetlenül ezidáig váratott, de a Hungaroringen bárki közelről ismerkedhetett a sötét Mercedesszel.

A Pályanap egyik legemlékezetesebb pillanata az marad, amikor Csikós és Pontonja lógó rendszámtáblával elgurultak a bokszutca aszfaltján terpeszkedő CLA AMG mellett. Bár a két autót fél évszázad választja el egymástól, több közös van bennük annál, minthogy márkatársak: az egyik hosszú évek után nemrég kezdett új életet, míg a másiké épp most indul.

Fotók forrása: a Mercedes-Benz Magyarország Facebook-oldala