Ilyen egy elnöki Skoda

2013.06.28. 06:10

Országonként és személyenként eltérő, hogy mivel jár egy-egy állam- vagy kormányfő. Barack Obama például személyre szabott gigászi Cadillac-kel, Orbán Viktor pedig semmitmondó külsejű VW Transporterrel közlekedik, míg a cseh elnök, Milos Zeman most vehette át speciálisan neki gyártott, gyöngyház-fekete Skoda Superbjét.

A Laurin & Klement felszereltségű csúcsmodell barna bőr belsővel, hűtött-fűtött ülésekkel és persze a legerősebb elérhető motorral készült, bár különleges védelmet tudomásunk szerint nem nyújt. A 3,6 literes, 260 lovas hathengeres motorral a Skoda nem megy rosszul, 6,4 másdoperc alatt elérheti a százas tempót, a csúcssebessége pedig 250 km/h. Egy V10-es Audi RS8-cal persze nem veszi fel a versenyt, de a cseh államfő azért örült az új gépnek.

Csehországban persze már-már hazafias kötelességnek számít, hogy az állami vezetők Skodát használjanak – hisz mióta a Tatra személyautó-gyártása megszűnt, ez az egyetlen patinás hazai márka. Itthon jóval nagyobb a politikusok mozgástere, hisz nem csak Audi, de Mercedes és Suzuki is készül hazánkban, bár ezek közül a legelsőt részesítik előnyben itthon – legalábbis nemigen láttunk olyan politikust, aki hivatali autónak Suzuki Kizashit kért volna A6-os helyett.