Újabb német márka jelentett csődöt

2013.08.16. 10:08

Utálni vagy imádni lehet a Wiesmann-okat, középút nincs. A húsz éve BMW-technikát újracsomagoló német vállalat mindenesetre elkottázhatott valamit, szerdán ugyanis csődeljárás alá vonták a céget.

Nem a megújulás volt az erőssége a Wiesmann-testvérek által alapított kis német cégnek, talán ez is lett a veszte. Első autójukat, az MF3-ast 1993 óta szinte változatlan formában gyártották, és a két későbbi modell, az MF4-es és az MF5-ös sem hozott forradalmi újdonságokat. A BMW-motorok köré épített térhálós váz és a retrós hangulatú üvegszálas műanyag héj ötlete a kilencvenes években még el tudott tartani egy személyre szabott autókat gyártó kis manufaktúrát, ma már úgy tűnik, nem.

A Wiesmannok legnagyobb vonzereje a megosztó külső mellett alacsony súlyuk volt: felépítésüknek köszönhetően több száz kilóval könnyebbek tudtak lenni, mint a BMW-k, amelyektől a technikát kölcsönvették, ezért ügyesebben mozogtak, innen ered a gekkó-embléma is. Olcsónak nem lehetett nevezni őket, cserébe minden autót a megrendelő egyedi kívánságai szerint készítettek el.

A csődeljárás megkezdésekor az ügyvezető, Dr. Rolf Haferkamp azt ígérte, nem állítja le az üzemet, célja, hogy egy alapos átszervezéssel megmentse a céget. Máshol viszont azt pletykálják, hogy amióta a cégalapító Wiesmann-testvérek átadták a vezetést, nem sok jó történt a vállalatnál.

Sokszor előfordult már, hogy csődbe ment cégek újra feltámadtak, gondolhatunk itt akár amerikai óriásokra is, de egy Wiesmann-féle százegynéhány fős vállalkozásnál nem látszik sok esély a túlélésre.