Nagy izgalmakat ígér a Honda az új Jazzel

2013.09.06. 12:06

A Honda Fit – vagy ahogy nálunk ismerik, a Jazz – harmadik generációjának japán premierje kapcsán került elő a stílus kérdése, amely mostanság sok gondot okozott a japán gyártónak. Fura frontkiképzésű modelljeiket nem igazán fogadta jól a piac, ezért most csináltak valami még furcsábbat.

A solid wing face, azaz a szilárd szárny-arc – ez a fura, még bajszosabb száj – jellemzi majd a Honda típusokat a jövőben, legalábbis most ez a gyári formatervezők elképzelése. Azt persze a vásárlók reakciója határozza meg, hogy ez a trend meddig marad életben. Finoman fogalmazva vannak kétségeink a fogadtatással kapcsolatban, de ne szaladjunk az események elé. Az viszont látszik, hogy a Honda jelenleg keresi azokat a stíluselemeket, amelyek kiemelik a típusait a tömegből, ami manapság egyáltalán nem könnyű feladat.

A japán autógyártókra egyébként általában is jellemző némi bizonytalanság, ami a formatervezést illeti. A Mazdát kivéve, ahol bő egy évtizede, az első Mazda 6-os megjelenése óta nagyon odafigyelnek a formatervekre, mintha csak keresgélnék a saját karakterüket, és ez egyaránt igaz a Toyotára, a Hondára, a Mitsubishire és a Subarura, sőt, talán kisebb mértékben, de a Nissanra is.