Ez lenne a Jaguar C-X17?

2013.09.07. 15:58

A Jaguar igazán fontos újdonsággal készül a szeptember 9-én kezdődő Frankfurti Autószalonra: a márka történetének első hobbiterepjáróját leplezik majd le, melyről a napokban egy friss, ropogós teaser-fotót is kiadtak, hogy fenntartsák az érdeklődést. Most azonban itt egy újabb kép a C-X17-ről, mely talán a gyáriak által egyelőre titkolt sajtóanyagból szivároghatott ki.

Bár a cégcsoport másik márkája, a Land Rover kizárólag terepjárók gyártásával foglalkozik, mégis sikeres lehet a Jaguar SUV-ja, hiszen teljesen más közönséget érhetnek el egy luxus-szabadidőautóval, amely a testvérmárka autóitól eltérő, a Jaguar arculatába illeszkedő modell lehet. Nagy különbséget a lágyabb vonalvezetés jelenthet, melyet a teaser tanúsága szerint érdekes formájú hátsó lámpákkal társítottak.

Az új, leplezetlen fotók alapján a C-X17 közeli rokonságban állhat az XF-fel. Az orr-rész komoly hasonlóságot mutat, persze az autó formavilágát a SUV-jelleghez igazították, így robosztusabb lett, felismerhető azonban ezeken a képeken is a teaser által megvillantott lágy övvonal és az ablakkeretek íve.

Az eddigi egyetlen hivatalos fotó a C-X17-ről
Az eddigi egyetlen hivatalos fotó a C-X17-ről

Persze az sem kizárt, hogy csupán egy tehetséges rajongó által készített, renderelt képpel van dolgunk. Az viszont biztos, hogy már nem kell sokáig várni a terep-Jaguarra: a világpremiert szeptember 9-én, a Frankfurti  Autószalonon tartják.