2013.09.15. 12:01

Az elmúlt években egyre több nagy európai autógyártó kacsintgatott a Távol-Kelet felé, és már nemcsak piacként tekintettek többek közt Kínára, vagy éppen Indiára: a helyi gyártás beindítására is többen tettek kísérletet. Ennek egyik oka – persze az említett országok piacának növekedése mellett – az európai autópiac visszaesése, az eladások csökkenése volt.

A Renault-Nissan élén a leköszönő Carlos Tavarest váltó Carlos Ghosn szerint azonban Európa végre túl van a nehezén, és - ha nem is azonnali és gyors, de – fellendülés várható. Elmondta, hogy elemzéseik alapján a használtautó-piacon növekszik a forgalom, és emelkednek az árak is, ezzel egyidejűleg pedig új autóból is több fogyhat majd.

Bár 2013 első félévében Európában újabb hét százalékos visszaesés volt megfigyelhető, de év végéig megfordul ez a folyamat, 2014-ben pedig már határozott növekedésre lehet számítani. Ghosn ugyanakkor hozzátette, a legnagyobb növekedési potenciállal továbbra sem az öreg kontinens országai bírnak: a közeljövőben szerinte az Egyesült Államok, Kína és India fejlődése lesz a legdinamikusabb, míg az európai államok közül Oroszországot emelte ki.