2013.11.20. 13:51

Sokszor érte már az a vád a japán gyártókat, köztük a Nissant is, hogy képtelenek izgalmas, eredeti formákat tervezni. Aztán időről időre érkezik egy-egy ellenpélda, mint most az IDx tanulmány: a retró gyökerű kupé nem tűnik régimódinak, mégis olyan formai megoldásokból építkezik, amelyek már-már feledésbe merültek.

Az IDx-ben az az igazán érdekes, hogy bár részleteiben valóban emlékeztet a Hakosuka – magyaruk a Kocka Skyline – vonásaira, osszességében inkább az 1970-es évek olasz autóit idézi. Rövid túlnyúlásaival arányaiban talán jobban is hasonlít a Fiat 131 kupéra, mint az első Skyline GT-R-ekre. Ám egyikre sem hasonlít annyira, hogy ne legyen önálló egyéniség. A formás kupé egyébként kifejezetten kicsi: csupán 4,1 méter hosszú, 1,7 méter széles és 1,3 méter magas, azaz nem sokkal nagyobb egy mai városi kiskocsinál.

Valószínűleg a Nissannál is érezték, hogy jól sikerült a formaterv, mert rögtön elkészítették az utcai változat nyomán a Nismo-féle tuningverziót, amely valamivel szélesebb, nagyobb, 19 hüvelykes felniket, mélyebbre nyúló első spoilert és sportos vörös-fehér-fekete fényezést kapott. Egyelőre mindkét jármű makettként létezik, motor egyikben sincsen, de a tervezők szerint az utcai változatba nem illene túl erős motor. „1,2-1,5 literes benzinmotort és fokozatmentes automata váltót kaphatna, ha gyártásba kerülne” – írják a gyáriak. Ez elég erőtelnül hangzik, ugyanakkor a Nismo változatot már 1,6 literes, turbós motorral dobnák piacra. Mivel a koncepció szerint a hajtáslánc hátsókerék-hajtású lenne, egy ilyen autó a következő egy-két évtized legnépszerűbb tuning-verdái közé tartozhatna.

Bár az IDx egyelőre tanulmány, már régóta hallani, hogy a Nissan szeretne versenyre kelni a Toyota GT86-ossal, és elkészíteni saját hátsókerék-hajtású kupéját. Az az érzésünk, ha megtartják ezt a formát, arra sokan ráharapnak majd – igaz, egy ilyen autó kifejlesztése nem lenne olcsó, hisz hozzá való, hátsókerék-hajtású padlólemeze nincs a Nissannak – egy ilyen struktúra kifejlesztése viszont euróban is milliárdos tétel. Viszont az is igaz, hogy jelenleg még csak hasonló autója sincs egyetlen konkurens gyártónak sem, így a Nissan egy lényegében nem létező piaci szegmenst tarolhatna le.

Saját képeink a tanulmányról, Tokyoból!