1E: BMW ami nem BMW

2013.11.23. 06:46

Fura döntéseket eredményez az éles verseny, amely a kínai autóvásárlók kegyeiért folyik manapság. Most például született egy BMW, amelyen hiába keressük a márka jellegzetességeit: a német gyártó egyszerűen átcímkézte az X1-est a helyi vásárlók számára.

A magyarázat egyszerű: Kínában manapság a helyi márkák terjedését igyekszik népszerűsíteni az állam, így a külföldi gyártók sorra alapítanak új márkákat helyi partnereik segítségével. A BMW-k kínai gyártása a China Brilliance-nál folyik, és a két vállalat most alapított egy helyi márkát, Zinoro néven. Az első modell, a tisztán elektromos 1E azonban nem önálló konstrukció, ami érthető is. A BMW nem szánt euró-milliárdokat a fejlesztésre, inkább egy meglevő modell, az X1 karosszériáját használták fel. A jellegzetes veséket, és a kék-fehér emblémát azonban a Zinoro jelvényére és sematikus hűtőrácsára cserélték.

A hajtáslánc sem az, amit az X1-esbe szerelnek: az 1E tisztán elektromos hajtású, és bár nem erősítették meg, az adatok alapján valószínű, hogy ugyanazokat az elemeket használták itt is, amelyeket az i3-asban. A villanymotor legalábbis ugyanúgy 170 lóerős, mint a karbon-villanyautóban. Az autó hatótávolsága 150 kilométer, majd jöhet 7,5 óra a töltőre csatlakoztatva. Nem hangzik túl jól, de a konkurencia sem tud lényegesen többet.

Nem tudjuk, hogy tervezik-e a kínálat érdemi bővítését, de biztos fura lenne mondjuk az 5-ös BMW-t ugyanígy, márkajellegzetességeitől megfosztva látni.