Elkaszálnak még egy márkát

2013.12.06. 18:00

Két éven belül megszüntetheti ausztrál leányvállalatát, a Holdent a General Motors. Helyi források szerint a döntés már meg is született, csupán annak bejelentését halasztották el a jövő év elejére.

Idén májusban már felröppentek azok a rémhírek, melyek szerint a Ford beszünteti a Falcon gyártását a kontinensen. Részükről egyértelműen az vezethetett ehhez a lépéshez, hogy öt év alatt mintegy 600 millió dolláros veszteséget termelt az ausztrál részleg. A Falcont az eddigi információk szerint még 2015-ig gyártják, aztán be is zár a márka helyi gyára.

Ezekkel a hírekkel szinte egyszerre merült fel az is, hogy a General Motors szintén elhagyná az országot. Több ausztrál forrás már kész tényként közli, hogy elkaszálják a Holdent, a Commodore-ok gyártását azonban még 2016-ig folytatnák. A GM részéről egyelőre még nem erősítették meg ezeket az információkat, az amerikai vállalat és az ausztrál kormány közt állítólag még folynak az egyeztetések.

Egy ilyen döntést persze nem könnyű meghozni, hiszen nemcsak egy autómárka tűnhet el a palettáról, de összesen mintegy ötvenezer ember veszítheti el a munkáját, ha a General Motors valóban kivonul. Hivatalos bejelentés december huszadika előtt szinte biztosan nem várható, a legvalószínűbb az, hogy a jövő év elejét is megvárják a döntés ismertetésével.