Új, villanyturbós csodafegyver az Audinál

2013.12.13. 11:48

Házon belül is nagy verseny várható az idén, hisz két, a VW csoporthoz tartozó márka, az Audi és a Porsche is vadiúj autót épít a jövő évi World Endurance Championship hosszú távú sportkocsiversenyeire. A lényeg persze a győzelem Le Mans-ban – az Audinál folytatni szeretnék a páratlan győzelmi szériát.

Az autó, az R18 e-Tron látszatra nem változott sokat, pedig a gyáriak szerint szinte minden alkatrészét át kellett alakítani az LMP1 kategória új szabályainak megfelelően. A 2014-es változat így tíz centivel keskenyebb és kettővel magasabb az elődjénél, a motorja viszont ugyanaz a 3,7 literes turbódízel V6-os, amelyet az idén is használtak, sőt, a lendkerekes-elektromos elsőkerék-hajtást is megtartották.

Ám a hajtásrendszerben így is akad műszaki újdonság, nem is akármilyen. A tervezők ezúttal elektromos turbófeltöltőt használnak, amelyet részben a motor hulladékhőjéből visszanyert energia működtet. Hasonló megoldást eddig még versenypályán sem láttunk, legfeljebb kísérleti villanyturbós motorokról lehetett hallani, viszont az a tény, hogy az Audi ezt a megoldást 24 órás autóversenyen tervezi bevetni, azt sejtteti, hogy a sorozatgyártásra alkalmas elektromos turbó sincs elérhetetlenül távol.

2014-ben nagyon izgalmas verseny várható Le Mans-ban, hisz a Toyota és az Audi mellett a Porsche és a Nissan is gyári csapatot indít – ennyi gyári nevező pedig az 1990-es évek vége óta nem állt rajthoz a híres-hírhedt egynapos versenyen.