Jöhetnek az AMG motoros Aston Martinok

2013.12.19. 16:23

Bár az Aston Martin egyelőre még a Ford motorgyárából kapja V8-as és V12-es motorjait, ez a helyzet egyre kevésbé tartható, így a brit sportkocsigyártó új parthert keres egy ideje, és most meg is találta. A jövőben az AMG-től jönnek majd az Aston Martin blokkjai: várhatóan V8-ast és V12-est is kaphatnak a Mercedes tuningrészlegétől.

Amióta a Ford eladta az Aston Martint, kérdéses, hogy hogyan oldják meg a motorfejlesztés kérdését. A kis brit cég ugyanis a Ford kölni motorgyárából kapta a motorokat, amelyeket az amerikai vállalatóriásnél is fejlesztettek. A Fordnak azonban nem áll értekében folytatni a fejlesztést, így az Aston Martin ebből a forrásból nem juthat korszerűbb motorokhoz. Az első önálló években még nem volt probléma a motorfejlesztés hiánya, de az idő multával egyre inkább versenyhátránnyal fenyeget.

A megoldás az AMG-vel való korábbi tárgyalások felújítása lett: a megállapodás szerint a Daimler kap 5%, szavazati jog nélküli részvényt az Aston Martinból, és megfigyelői státuszt az igazgatótanácsban, cserében a Mercedes szállít majd motorokat a jövőbeli Aston Martinokhoz. Úgy hallani, a Lagonda hobbiterepjáró terveit is leporolhatják, amelyet eredetileg is a Mercedes GL alapjaira építettek volna.

A Daimler és az Aston Martin először vagy öt éve kezdett tárgyalásba – akkor a Mercedes az azóta megszüntetett Maybach márka életben tartásához remélt segítséget a britektől – de akkor megfeneklettek a tárgyalások, amelyeket csak az idén újított fel a két gyártó.