Nagy terepjárót tervez a Skoda

2013.12.19. 14:29

Bár a Skodára az alacsony presztízsű mára szerepét osztották ki a VW csoporton belül, a tágas és viszonylag elegáns Superb kifejezetten népszerű. Talán ezért is döntöttek úgy, hogy gyártásba küldenek egy újabb nagykocsit, ezúttal egy szabadidő-autót.

Eddig úgy gondoltuk, a VW CrossBlue tanulmány szériaváltozatát elsősorban az amerikai piac kedvéért fejlesztik, de az Touaregnél egyszerűbb modellel mégis találkozhatunk majd Európában. Egyáltalán nem biztos, hogy a VW kínálatában egyáltalán felbukkanhat, viszont most már biztosra vehető, hisz maga a Skoda első embere árulta el, hogy a Skoda készít belőle egy saját változatot. Az elsőbbség persze a Volkswagené, ahol már 2015-ben leleplezik a sorozatgyártásra érett autót, a csehek csak egy évvel később készülnek el a saját modelljükkel.

Az új Skoda egyébként pont a VW Tiguan és a Touran közé esik majd méretben: kb. 4,6 méter hosszú autóról van szó, amelyből készülhet öt- és hétszemélyes változat is. A műszaki alap itt is az egységes MQB rendszer egy változata lesz, és valószínű, hogy az autó általános minőségben közelebb áll majd a Skodára jellemző szinthez, mint az európai Volkswagenekre jellemző színvonalhoz. A hírek szerint a motorválaszték sem lesz igazán nagyautós: a csúcsmodellek is legfeljebb 2 literes négyhengeres turbómotorokat kapnak majd, de természetesen lesz 1,6 literes dízelmotoros alapváltozat is alig több mint száz lóerővel.

A Skodának nem ez az egyetlen szabadidőautó-terve: már fejleszik a Yeti utódját is, amely várhatóan már a VW Tiguan utódjával egy gyártósoron készül majd.