2013.12.29. 16:29

A Citroen a közelmúltban villantotta meg DS 5LS négyajtóst, melyet Kínában gyártanak majd. A helyi piacon a Buick és a Volkswagen riválisa lehet, Európa talán nem is kap belőle. Nem ez lesz azonban a közeljövő egyetlen DS-jelzésű újdonsága, három további modellt is terveznek.

Az első ezek közül egy szabadidőautó lehet, melyet a hírek szerint méretben az Audi Q3 és Q5 közé pozícionálnának - várhatóan árban is a két német hobbiterepjáró közt helyezkedne el. Ha minden a tervek szerint alakul, ez a modell akár már 2014-re elkészülhet - ezt a francia gyártó vezetőségének tagja, Eric Apode is megerősítette. A DS 5LS-szel ellentétben ezt globális modellnek szánják, minden kontinensre juthat belőle.

A következő DS-emblémás Citroen egy ferdehátú lehet, melyet 2015-re várhatunk. Sokat erről még nem lehet tudni, de úgy sejthető, hogy a Volkswagen Golf és a Peugeot 308 méretosztályában játszik majd. A harmadik újdonság a 3-as BMW-nél nagyobb, de az 5-ösnél kisebb szedán lehet - ezzel egyértelműen a német prémiummárkáktól próbálhatnak vásárlókat csalogatni.

Ha minden a tervek szerint alakul, 2016-ra mindhárom új DS-t bemutatják. Ezeket a hírek szerint Kínában is gyártják majd, így a DS5 LS-szel együtt összesen négy Citroen összeszerelése zajlik majd a shenzeni üzemben.