Új katonai terepjáró, Subaru motorral

2014.01.07. 13:01

Az utóbbi években a katonai járművek átláthatatlan sokaságát fejlesztették ki az Egyesült Államok hadserege számára a Humvee felváltására, és ezek egy részét nem is tudják hova tenni. Ennek ellenére maga a hadsereg most egy újabb aknaálló terepjárót fejleszt, amely könnyebb és takarékosabb az eddigieknél.

Az ULV – az elnevezés az ultrakönnyű jármű kifejezés rövidítése – persze csak az MRAP-mezőnyben számít könnyűnek a maga 6,3 tonnájával, de a páncélzat miatt aligha lehetett volna kevesebbel megúszni. Aknák és gépkarabélyok ellen állítólag bőven elegendő védelmet nyújt a meglepően alacsony építésű jármű, amelyben talán a hajtáslánc a legérdekesebb. Bár ugyanúgy összkerék-hajtású, mint a legtöbb katonai terepjáró, kardántengelyek és központi differenciálmű nem foglalja benne a helyet. A hajtást ugyanis két, egyenként 270 lóerő folyamatos, és 370 lóerő csúcsteljesítmény leadására alkalmas villanymotorra bízták. Ilyen hatalmas teljesítményt azonban nem adhatnak le a villanymotorok – a szűk keresztmetszet a 14,2 kWh kapacitású akkucsomag, amelyből folyamatosan legfeljebb 90 rövid ideig pedig maximum 246 lóerő nyerhető. Emellett egy Subaru dízelmotort is beépítettek a járműbe: a 175 lóerős négyhengeres itt egy generátort hajt, és részben a hatótáv növelését, részben az elérhető összteljesítmény növelését szolgálja. A rendszer működése talán az Opel Ampera hajtárláncára emlékeztet leginkább, csakhogy itt nem kellett olyan mértékben spórolni, mint egy polgári modell esetében, hisz a hadsereg egyetlen feltétele az volt, hogy a jármű ára 250 ezer dollár alatt maradjon.

A tervezők szerint az ULV 34 kilométert tehet meg tisztán elektromos üzemben, ami taktikai szempontból is hasznos, hisz ilyenkor a járműnek alig van hangja. A teljes hatótávolsága 56 km/h-s átlagtempó mellett 540 kilométer. Emellett képes megmászni egy 40%-os emelkedőt vagy egy 45 centis lépcsőt, és stabilan használható 60%-os lejtőn is.

Azt persze még nem tudni biztosan, hogy az autó rendszerbe állhat-e, de már teszteli az amerikai hadsereg, és ha elégedettek lesznek az eredményekkel, nyilván megfontolják a szériagyártást is.