Összetörtek egy BMW i8-at

2014.01.19. 14:20 Módosítva: 2014.01.19. 19:53

Egy harmincéves tesztpilóta kezei közt tört össze az i8 egy prototípusa az A92-es autópályán. A napokban történt baleset körül egyelőre nagy a csend, mindössze egyetlen fotót találni róla.

Bár a BMW csúcshibridjét még csak nem is forgalmazzák, egy összetört példányt már láthatott a német A92-es autópálya forgalma a napokban, a Münchenhez közeli Freising mellett. Úgy hírlik, az esőtől vizes út és a gyorshajtás volt az i8 balesetének kiváltó oka, de úgy nehéz lesz kisakkozni a hátteret, hogy a történtekről mindössze ez az egy fotó elérhető. Habár a képen nem sok látszik, annyi mindenképp kivehető, hogy az autó jobb oldala kapta a legnagyobb ütést. Ennek ismeretében különösen érdekes, hogy szemtanuk szerint az i8 előbb a középső elválasztófallal ütközött, majd utána állt meg a jobb szélső sávban. Eszerint vagy az infók tévesek, vagy a baleset volt különös mutatvány. A felfüggesztés és minimum egy kerék mindenesetre oda lett, így a tesztpilótának esélye sem volt gyorsan elhagyni a helyszínt, az itt-ott megnyílt roncs kiszolgáltatva várta az ipari kémeket.

Azt jó volna tudni, hogy mégis milyen célból folyt a tesztelés, mivel a típus elvileg egy ideje már gyártásérett. Az is érdekes, hogy az autót fedetlenül engedték ki az utakra, decemberben ugyanis még a BMW-re jellemző kék-fehér mintás matricában mutatkoztak a prototípusok München utcáin – így például az is, amelyet olvasónk fotózott lakása előtt.

                        A BMW i8 egy korábban kiadott gyári fotón
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A BMW i8 egy korábban kiadott gyári fotón

A BMW esete kellemetlen, de nem példa nélküli. Novemberben egy porschés tesztpilótának sikerült közúton összetörnie egy prototípust. Ő a stuttgarti üzemtől nem messze ment szalagkorlátnak egy 918 Spyderrel.