Már a Lada Samara is csak történelem

2014.01.21. 13:41

A Samarával együtt az utolsó olyan típus búcsúzik, amely még a szovjet időkből maradt az AvtoVAZ-ra. A gyártó első, valóban önálló modellje hosszú karriert futott be, hisz az első példányok 1984 decemberében készültek el, 29 évvel ezelőtt.

Bár a típus soha nem lett igazán sikeres a Szovjetunión és utódállamain kívül, fontos szerepet játszott az AvtoVAZ fennmaradásában. Az 1990-es évek második felétől egyre inkább a Samara tartotta el a vállalatot, a Fiat 124-esen alapuló kolcka-Ladákat háttérbe szorítva. Így nagyrészt ennek a primitív, de épp ezért olcsó modellnek köszönhető, hogy az AvtoVAZ fennmaradt, sőt, még arra is futotta a belőle származó nyereségből, hogy előbb a 110-es sorozatot, majd a Kalinát is gyártani kezdje a cég.

Mostanra azonban végérvényesen elavult a típus, a Lada most már az újabb modellekre – a Dacia alapú Largus kombira, a Grantára, a Priorára és az ötajtós Kalina 2-re – koncentrál, és miután a Renault már átvette a cég többségét, valószínűleg öt-hat éven belül ezek helyett is újabb, korszerűbb típusok jönnek majd, Renault illetve Nissan alapokon. Így valószínű, hogy a Samara nyugdíjazása után nem lesz több Lada, amely ilyen hosszasan maradna a kínálat része.