Négyszáz lóerő negyven kilós motorból

2014.01.28. 11:50

A japánok a ZEOD RC versenyautó idei változatába szánják az apró háromhengerest, amellyel a Le Mans-i 24 órás versenyen állnak rajthoz. Ennek köszönhető az alaposan felpumpált teljesítmény is, hisz az elektromos segédhajtás ellenére ennek a motornak kell 300 km/h feletti végsebességet biztosítania az autó számára.

Az igazi meglepetés azonban nem az 1,5 literből származó 400 lóerő, hisz turbófeltöltéssel már harminc éve is ennek a dupláját tudták az F1-es versenyautók, hanem az, hogy közben a motor a szívó- és kipufogórendszer nélkül csupán 40 kilogrammot nyom. Ez kevesebb, mint a fele annak, amit egy hasonló méretű háromhengeres általában nyomni szokott, és ebben a műfajban már 80-90 kilogramm is nagyon kevésnek számít. Ez részint persze a kompakt méreteknek is köszönhető: a blokk 40 centi hosszú, 20 centi széles és 50 centi magas.

Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a kis tömeg eléréséhez nagyon drága műszaki megoldásokat is felhasználtak-e, ha nem, akkor akár arra is lehet esély, hogy hasonlóan könnyű blokkot kapjon néhány sorozatgyártású Nissan modell is. Az persze kérdéses, hogy egy ennyire kis tömegű háromhengeresnek milyen lehet a járáskultúrája, hisz kiegyensúlyozó tengely nyilván nem kerülhetett bele, de nagyon nehéz főtengely sem. Ez egy versenygépben nem szempont, egy utcai autóban viszont annál inkább az lenne.

A 40 kilós blokk a Nissannak egyébként arra jó, hogy kompenzálja valamelyest a hibrid hajtás jelentős többletsúlyát.a ZEOD RC-ben, amellyel ugyan versenyen kívül indulnak Le Mans-ban, de nem titkolják, hogy szeretnének a papíron egyébként sokkal erősebb, igaz, nehezebb autókat használó élmezőnnyel csatázni, és persze befejezni a versenyt.