Rémes Hyundai a Logan ellen

2014.02.05. 06:09

Az új négyajtós modell az Xcent nevet kapta, és Indiában mutatta be a Hyundai, de nem kizárt, hogy másutt is felbukkan. Bár a formaterv messze nem telitalálat, nem kizárt, hogy hamar népszerű lesz azokon a piacokon, ahol az efféle kis szedánok jelentik a szélesebb tömegek számára elérhető autózás maximumát.

Az autó stílusával önmagában talán nem is lenne nagy baj – ugyanezeket a stíluselemeket más Hyundai modelleken is láttuk már, és nem kaptunk tőlük szívbajt – a problémát inkább a rettentő torz arányok jelentik. A kis kerekek, a négy méter körüli hossz és a keskeny, de magas építés miatt groteszk karikatúrának tűnik az autó, mint annak idején a Renault Thalia. Igaz, a Hyundai ezzel olyan modellek ellen versenyez majd elsősorban, mint az aktuális Suzuki Swift szedán, amely szerencsére csak Indiában fordul elő, vagy épp a Tata kisautói.

A belső térben is tetten érhető a spórolás: a burkolatok nagyobb része egyszerű, kemény és fényes műanyag, a műszerfalra pedig csupán egyszerű monokrom kijelző jutott nagy érintőkijelző helyett. A motorválaszték más Hyundai kisautókból már ismerős lehet: a benzines kivitel 1,2 literes motorját az i10-esből vették át, az 1,4 literes turbódízel pedig az i20-asból lehet ismerős.

A Hyundai India mellett Kínában, Latin-Amerikában, Afrikában és néhány ázsiai országban jelentősen növelheti az eladásait egy ilyen típussal, de valószínű, hogy Európába nem jut el a típus, ami talán nem is akkora baj.