2014.02.12. 16:04

A Ferrari korábban még 149M néven emlegetett modellje valójában a California alaposan áttervezett változata, amely a Genfi Autószalon mutatkozik be élőben. Nem csak a régi V8-ast cserélték ki az orrmotoros belépőmodellben, de a burkolatot is alaposan áttervezték – megkockáztatnánk, hogy harmonikusabb lett, mint az elődje volt.

A motor – a korábbi várakozásoknak megfelelően – ugyanaz a 3,8 literes V8-as, amelyet a Ferrari eddig csak a Maserati Quattroporte számára gyártott. A teljesítménye itt 560 lóerő, azaz egyáltalán nem feszítették túl a motort. A kettős megfúvású turbófeltöltők használata, illetve az a tény, hogy mindkét hengersorra jut egy, arra enged következtetni, hogy a tervezők számára sokkal fontosabb volt a közvetlen gázreakció megtartása, mint a teljesítmény növelése. A California T persze így is képtelenül gyors, akár 3,6 másodperc alatt is elérheti a 100 km/h-s sebességet, miközben a gyáriak szerint vagy 15%-kal takarékosabb mint közvetlen elődje.

A California T külsejét a teljesen átrajzolt orr-rész határozza meg. A hűtőmaszk szélesebb és hangsúlyosabb, a fényszórók kisebbek, a forma kontúrjai élesebbek lettek. Csak a hátsó sárvédő-domborítások és a hátsó lámpák emlékeztetnek a szívómotoros változatra, illetve az autó változatlan arányai, hisz a karosszéria teherviselő részén nem változtattak érdemben. Bár a T lényegében csak egy modellfrissítés eredménye, érzésünk szerint elég alapos ahhoz, hogy a California akár további öt-hat évig frissnek hasson.

Természetesen más területeken is továbbfejlesztették a típust. Többek közt gyorsult a tetőmozgató mechanizmus, így a nyitás már csak 14 másodpercig tart, az áthangolt futómű révén csökkentették a karosszériadőlést kanyarban és a bólintást fékezésnél, és immár az alapfelszerelés része lesz a karbon-kerámia tárcsás fékrendszer is.