Váratlanul eltűnik a McLaren MP4-12C

2014.03.10. 14:43

A Genfi Autószalonon bemutatott McLaren 650S nem sokkal több, mint az MP4-12C, csak a forma részletei érdekesebbek, a motorja erősebb, és az ára borsosabb. Sokan azt is gondolták, hogy ez afféle modellfrissítés, amit a britek gyorsan cáfoltak. Ám úgy néz ki, mégiscsak utód az új modell – vagyis lényegében az. De hogy is van ez pontosan?

Az MP4-12C nagyszerű műszaki bravúr: képtelenül gyors, meglepően kényelmes, a végletekig kifinomult. Ám volt néhány apró hibája, amire akkor derült fény, amikor az autót bemutatták, és a kritikusok rávetették magukat. Egyrészt a nevébe kötöttek bele, amit mindenféle háztartási gépekéhez hasonlítottak már, másrészt a jellegtelen formatervébe, harmadrészt a túlzottan steril, játékosságot alig mutató viselkedésébe. Ezek közül kettőre biztosan gyógyír az új modell: a 650S név egyszerűbb, bár sok agyalás e mögött sem látszik, a formatervet pedig a P1 stílusában dolgozták át – úgy látszik, a félhold alakú fényszórókat és az alattuk elhelyezett légbeömlőket szánják a márka jellegzetes vonásainak.

Az majd később derül ki, az első tesztek során, hogy a harmadik hibára találtak-e gyógyírt – azaz lesz-e végre dög a 650S viselkedésében – viszont az már most egyértelmű, hogy a számszerűen kifejezhető dinamikát tovább tudták javítani. A 100 km/h-t akár 3 másodperc alatt is elérhetik vele, 200-ra pedig 8,4 másodperc alatt gyorsul, köszönhetően a 650 lóerős, 3,8 literes V8-as biturbó-motornak és a tovább tökéletesített hétfokozatú, dupla kuplungos váltónak. Az autó végsebessége 333 km/h.

Az igazán érdekes hír az, hogy bár a McLaren vezetése azt mondta, a 650S a meglevő választékot egészíti ki, nagyon úgy néz ki, hogy az üzemet teljesen átállítják a gyártására. Akinek mégis inkább MP4-12C kell – ami valamivel olcsóbb lesz, mint a 650S – az állítólag megkaphatja, de ezeket az autókat egyedi rendelés alapján állítják majd elő, tulajdonképp soron kívül. Valószínűleg addig marad a régebbi típus a kínálat része, amíg meg nem érkezik a McLaren valódi alapmodellje, a P13 kódú sportkocsi, amely gyengébb, de kisebb, könnyebb és egyszerűbb is lesz az eddigi McLareneknél.