Eladó egy ritka Ford GT40 prototípus

2014.03.16. 08:05

A Ford GT40 egy ritkasága, egy prototípus kerül árverése hamarosan. A Le Mans-t is megjárt példánynál már csak egy öregebb darab maradt fenn a legendás típusból.

A GT40 a Ford talán legszebb emlékű sportautója. A típus története egy érdekes sztorival, a hatvanas években indult. Valamikor az évtized elején a Ford-alapító Henry Ford unokája, Henry Ford II megpróbálta megvenni a Ferrarit Enzo Ferraritól, de nem járt sikerrel. Ekkor döntött úgy, hogy építtet egy saját sportautót a márkának, amivel versenyképes lesz a Le Mans-i 24 óráson is. Carroll Shleby-t kérte meg, hogy vezesse a programot. Az első prototípust, amit egy 350 lóerős 4,2 literes V8-as hajtott, 1964 áprilisában, a New York-i Autószalonon mutatták be. 1966-ban nyertek vele először Le Mans-ban, majd a következő három évben sorra újráztak.

A GT/104-es sorozatszámú Ford a negyedik prototípus volt a sorban. Ott volt a GT40-es Le Mans-i debütálásánál 1964-ben, egy tűzeset miatt azonban hamar lenyugdíjazták. Ezután kiállításokra vitték, majd 1971-ben megvált tőle a Ford. Azóta sok tulajdonost megjárt, és az évek már alatt kihullottak mellőle kortársai, így már csak egy GT40 van, ami öregebb nála. Bár 2010-ben átesett egy nagyobb restauráláson, motorja és váltója ugyanaz, amit utolsó aktív évében, az 1965-os versenyidényben használtak. Hogy mennyit ér a piacon április 10-én, a houstoni árverésen kiderül.