Ezzel vernék a Passatot a koreaiak

2014.03.24. 14:55

A Hyundai talán legfontosabb modelljét leplezte le ma Dél-Koreában: a következő generációs Sonatát. Az újdonság sokkal kevésbé fura jószág, mint az elődje volt, ráadásul valamivel tágasabb is.

Alig öt év után váltják le a Sonatát, de a kőkemény konkurenciaharcban szükség is volt rá. A két legnagyobb egységes autópiacon, Észak-Amerikában és a Kínában is meglehetősen népszerű a típus, ahogy Dél-Koreában is, de a pozicióját csak akkor tarthatja meg ezeken a piacokon, ha friss marad. Méretre nem sokat változott a Sonata, csupán 3 centivel lett hosszabb, de fazonra teljesen más, mint az elődje volt. Eddig kifejezetten fura formaterve volt, különösen szemből, most viszont divatos keveréke a négyajtós Audik és a Ford Mondeo stílusának. Végeredményben sokkal egységesebb, viszont kevésbé karakteres jelenség – messziről sokminden másnak is nézhetnénk, függően attól, hogy melyik oldalról nézzük.

Egyelőre a koreai változatot mutatták be, amely kétféle motorral készül majd: a 2 literes változat 168, a 2,4 literes 190 lóerős motort kap. Várhatóan hasonló kiviteleket gyártanak majd Kínában is, Észak-Amerikában viszont szükség lesz egy erősebb változatra is, vagy 2 literes turbómotorral, vagy valamiféle V6-ossal. A hazai modellbe váltóból is csupán egyféle kerül, hatfokozatú automata, bár ez valószínűleg a többi piacon is megfelel majd.

Európában aligha találkozhatunk az új Sonatával, hisz itt az azonos műszaki alapú, de valamivel kisebb i40 sorozatot kínálják, amelyből létezik kéziváltós, dízelmotoros és kombi változat is.