2014.03.28. 14:41

Azt hittük, az angol sportkocsigyártás már soha nem lesz az, ami volt – egy maréknyi megszállott lelkes munkájának gyümölcse, amely egy kis műhelyben ölt testet. Tévedtünk – legalábbis David Brown és Alan Mobberley, két, elvben már visszavonult, őszes hajú férfi ezt igyekszik bizonyítani. Sportkocsijuk, a Speedback Jaguar XK-R alapokra épül, a formája pedig az Aston Martin DB5-öt idézi, de itt nem ez a lényeg, hanem a filozófia.

Az elegáns kupé profi munkának látszik, ami nem csoda: Mobblerey visszavonulása előtt a Jaguar Land-Rover belső tereit megtervező csapatot vezette, így nyilvánvalóan érti a dolgát. A Speedback, bár az orrán egy brit zászlót hord, benne a David Brown felirattal, hordhatná akár az Aston Martin jelvényét is, annyira egyértelmű a hasonlóság az egykori James Bond legendával, a DB5-össel. Ugyanakkor – a küllős kerekek és a többi régimódi részlet ellenére – minden porcikájában korszerűnek látszik. Fogalmazhatunk úgy, ahogy a készítők is: főhajtás a 60-as évek legendája előtt.

Az autó műszakilag egy az egyben a Jaguar XK-R-el egyezik meg, ami 5 literes, 510 lóerős motort, hatfokozatú ZF automata váltót és hátsókerék-hajtást jelent. Ám ez nem csak az autó külsejét nézve marad titokban: a belső tér is teljesen saját fejlesztés, még a műszerfal kapcsolóit is külön a Speedback számára tervezték. Kifejezetten érdekes megoldás az autó csomagtartójából kihajtható üléspad, amely a tulajdonos szerint arra való, hogy ott pezsgőzhessenek a fáradt utazók, miután megérkeztek a céljukhoz.

És hogy miért alapít valaki retró-sportkocsimárkát ötven fölött, ha egyébként mindene megvan? Ez is kiderült. „Egy klasszikus autók számára rendezett ralin vettem részt egy csodaszép Ferrari Daytonával Spanyolországban. Elviselhetetlen volt, legalább 65 fok árnyékban. Kínunkban béreltünk egy légkondis Peugeot 106-ost, és persze mindenki abban akart ülni a Ferrari helyett. Elhatároztam, hogy építek egy autót, amely olyan szép, mint a Ferrari, de korszerű, így soha nem lesznek vele ilyen típusú gondjaim.”

A névadó befektetőnek, aki egyébként földmunkagépek gyártásával foglalkozott korábban, ugyan nincs köze az Aston Martin egykori tulajdonosához, aki szintén erre a névre hallgatott, de nyilvánvaló, hogy épít a legendára. Arra a kérdésre, hogy mennyibe kerül majd az autó, egyelőre kitérő választ adott: „Valahol százezer és egymillió font között lesz az ára.” - mondta. Pontosabbat nyilván április közepén mondanak majd, a Top Marques of Monaco rendezvényen, ahol a típus először találkozhat reménybeli vásárlóival.