Megvillan az új Land Rover terepjáró

2014.04.03. 14:46

A Jaguar Land Rover kis cég ugyan, de kivételesen aktívnak tűnik. Egyszerre több modell is fejlesztés alatt áll, és ezek közül az egyiket hamarosan meg is mutatják, igaz, egyelőre csak tanulmányként.

A Discovery Vision modellt a New York Auto Show-n láthatja a közönség először április közepén, de már most elkezdik csigázni az érdeklődésünket, egyelőre egy sejtelmes rövidfilmmel, amelyben látható az autó néhány részlete, ha nem is túl tisztán. Felvillan egy pillanatra az autó sziluettje, és már ennyiből is látható, hogy igyekeztek elszakadni a megszokott sémáktól. A Discovery eddig egyszerű, szögletes terepjárót jelentett, de ez az autó nem ilyen. Megtartották ugyan az elődök néhány jellegzetességét, így a lépcsős tetőkialakítást és a vizuálisan hangsúlyos harmadik tetőoszlopot, de az orr-rész és az oldalablakok sziluettje is lágyabb, ívesebb, az ablaksor pedig alacsonyabb az autó egészéhez képest. Látszik, hogy ezúttal azokat is megpróbálják megfogni, akiknek az első Range Roverhez kitalált masszív építőkocka-dizájn nem elég.

A kisfilmben nem csak az autó sziluettje fedezhető fel, de mutatnak tologatható, hajtogatható üléseket – hátul rögtön hármat – és letisztult, érintőképernyős, középső tekerentyűs műszerfalat is. Bár a gyáriak egyelőre erősen reklám-ízű túlzásokban nyilatkoznak az autóról – olyan fogalmakkal dobálóznak, mint az erős érzelmeket kiváltó formaterv, vagy a végső sokoldalúság – a túlzásokat levonva is kiderül a kisfilmből egy fontos dolog: a Land Rovernél igyekszenek túllépni a márka eddigi határain, és szélesebb közönség számára vonzóvá tenni a Discoveryt, amelyből akár húzómodell is lehet a jövőben.

Ez a modell korábban ért már el egész komoly sikereket – volt olyan év, amikor Nagy-Britannia legnagyobb számban vásárolt autója volt – de ahhoz, hogy a Jaguar Land Roverből a jelenleginél komolyabb piaci szereplő váljék, nem elég a hazai siker. Olyan típusok kellenek, amelyeket világszerte szívesen vesznek a vásárlók, és nem csak egy szűk kör. A Range Rover Evoque kifejezetten sikeresnek bizonyult, de egy modell hosszú távon aligha lesz elég a sikerhez, így a britek most újabb húzómodellekkel kísérleteznek. A Discovery ezek közül csak az első, később a Jaguar is kap egy szabadidő-autót, illetve egy új belépőmodellt, amely az Audi A4, a 3-as BMW és a Mercedes C osztály közvetlen ellenfele lehet.