A Bitter él, és pusztít

2014.04.04. 06:41

Évek óta nem hallottunk a Bitter márkáról. Legutóbb az Opel Insigniát alakították át, de ennek is vagy négy éve. Ám most valami mással próbálkoznak: az Opel Adamból próbálnak valódi Mini-riválist készíteni, persze a Miniéhez hasonló áron.

Az első fotó alapján nem csak méretben adták alább, de igényszintben is. Korábban legalább megpróbáltak módosítani az eredeti formaterven – jellemzően új orrot szabtak a meglevő GM alapokra. Az Insigniát, és korábban a Holden Commodore-t is tisztességesen átdolgozták, az Adamon azonban nem módosítottak annyit sem, amennyit szoktak. Csupán a hűtőrács kapott egy ujjnyi keretet ugyanabból a színből, amellyel a tetőkeretet, illetve az első lökhárító-toldást is fényezték. Persze az Opel jelvény helyett itt is a jellegzetes tipográfiájú B betű díszeleg az autó orrán, és jó nagy felniket kapott az autó, de pont az az egyediség maradt ki a Bitter legújabb modelljéből, ami az elődökben vonzó volt.

A jelenség magyarázata talán az lehet, hogy a 80 éves Erich Bitter, a cég alapítója már nem törekszik érdekes ötleteket megvalósítani – pedig a márka ennél talán többet érdemelne.