Eldőlt: elkaszálják a McLaren 12C-t

2014.04.05. 09:30

A McLaren az idei Genfi Autószalonra időzítette legújabb sportkocsija, a 650S bemutatását. Az első hírek még arról szóltak, hogy az újdonság a P1 és a 12C közötti űrt tölti be. Később aztán felröppentek azok a pletykák, melyek szerint utódmodellről van szó, a 12C pedig végleg eltűnik a brit gyártó kínálatából.

A McLaren hivatalos bejelentésével most már biztossá is vált: az MP4-12C valóban lekerül a modellpalettáról. A két típus több szempontból is nagyon közel áll egymáshoz, olyannyira, hogy sokan egyszerű modellfrissítésként értelmezték a 650S-t. A gyáriak ezt ugyan cáfolták, ugyanakkor ők sem tartották célravezetőnek, hogy a 12C és a 650S egymás mellett készüljön - a gyártókapacitást inkább utóbbira összpontosítják.

A 650S formaterve egyébként a P1-es csúcsmodelléből táplálkozik. 650 lóerős, 3,8 literes V8-asa teljesítményben is előrelépést mutat az elődhöz képest. A hétfokozatú, duplakuplungos váltóval három másodperc alatt gyorsul százra, végsebessége pedig 333 km/h. A fejlesztésben a 2009-es Forma-1-es szezon világbajnoka, Jenson Button is részt vett.

Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor állítják le végleg a 12C gyártását. Az azonban már egészen biztos, hogy a következő hónapokban sem fognak unatkozni a McLaren dolgozói. A 650S a genfi bemutató után annyira kedvező fogadtatásban részesült, hogy a megrendelők a következő hat hónapra meg is töltötték a britek naptárát.