Jön végre a horvát szupersportautó?

2014.04.27. 06:37

Már közel három éve annak, hogy a 2011-es Frankfurti Autószalonon bemutatkozott a Rimac Automobili 1088 lóerős elektromos koncepcióautója, a Concept One. Úgy tűnik, lassan az utakra is juthat végre a pokolian erős villanyosból.

2010-ben hallottunk először Mate Rimac-ról. A fiatal horvát autóépítő akkor egy 1986-os BMW 323i-ből készített 500 lóerős villanyautót. A BMW-t két egyenáramú motor hajtotta, melyekkel 12,1 másodperc alatt megfutni a negyedmérföldet. Egy évvel később Rimac már saját márkanév alatt, a frankfurti szalonon jött elő saját tervezésű elektromos sportautójával. A meggyőző külsejű autó formatervét korábbi Pininfarina alkalmazottak rajzolták, a kasznit pedig a Vilnerre bízták. A koncepció az elmúlt években csendben várta, hogy kialakuljon az anyagi háttér a gyártásához, most viszont végre felbukkant két befektető, így talán már közel a cél.

A Concept One-ba életet lehelő két befektető egyike Frank Kanayet Yepes, energia- és olajiparban tevékenykedő üzletember, mellesleg egy Ferrari 599XX tulajdonosa. Ennél is beszédesebb információ róla, hogy az idén induló Formula E sorozatban is vannak érdekeltségei, azaz nem áll távol tőle az elektromosautózás. A másik befektető egy hongkongi székhelyű társaság, amely állítólag a Rimac tíz százalékát vásárolná fel. E két helyről érkező pénzinjekcióval talán sikerül legyártani az első néhány példányt. A többi gyártását már valószínű az eladásokból befolyó pénzből fedeznék.