Lenyúlták a legkisebb Range Rovert

2014.04.29. 17:44

A Landwind márkára annak idején azzal szerzett magának kétes hírnevet, hogy elsőként exportált Európába kínai gyártású autót. Miután napvilágott látott az első törésteszt eredménye – az Isuzu Rodeo/Opel Frontera típus gyenge másolata úgy nézett ki utána, mint egy összegyűrt zsebkendő, így egyetlen további példányt sem sikerült eladni.

Azóta a márka több, önállónak tűnő konstrukcióval is előállt, ám úgy néz ki, most ismét előkerült a régi indigó. Ezúttal a Land Rover Evoque terveit koppintották le, de ennél nem is választhattak volna rosszabb (vagy jobb, nézőpont kérdése) áldozatot. Hisz a brit terepjárónél kevés karakteresebb formájú autó akad manapság a piacon, így a Landwind E32-ről az első pillantásra lesír, hogy másolat. A kínai vásárlók közt persze akad, aki megfizetni ugyan nem tudja az európai modelleket, mégis szeretne úgy tenni, mintha birtokolna egyet – nekik nyilván tetszeni fog ez a modell, amely néhány apró kiegészítővel a megszólalásig hasonlóvá tehető egy valódi Evoque-hoz.

Addig aligha lesz bármi következménye a másolásnak, míg a Landwind csak Kínában értékesíti a modellt, de ezt aligha hozhatják Európába, mivel itt az Evoque formája is védjegy-oltalom alatt áll, ahogy a legtöbb autóé, így az E32 forgalmazását már azelőtt megtilthatnák, hogy elkezdődne. A kínai csoda egyébként hasonló műszaki megoldásokkal készül, mint az eredeti Evoque, legalábbis papíron: kétliteres, 190 lóerős turbómotorral, és hatfokozatú manuális, vagy nyolcsebességes automata váltóval kínálják majd.

A Land Rover számára azért jelenthet igazán komoly veszélyt az E32 Kínában, mert a brit eredeti árának alig a harmadáért kínálják majd, ha igazak a hírek, így az Evoque eladásait alaposan megnyírbálhatja Kínában az új vetélytárs megjelenése.