Londonban bútorozik össze a Fiat és a Chrysler

2014.05.10. 19:46

Azt már korábban is sejteni lehetett, hogy a Fiat a Chrysler felvásárlása után elköltözik Torinóból, ez pedig most meg is történt. Persze ez leginkább csak formális változást jelent, a vállalat működését aligha befolyásolja döntően.

Sergio Marchionne, a Fiat Chrysler Automobile (FCA) vezérigazgatója bejelentette, hogy a jövőben a vállalat központja hivatalosan Londonban lesz. Ugyanakkor a cégvezetők nem költöznek, és saját irodája sem kerül át Nagy-Britanniába. A változásra elsősorban gazdasági okokból volt szükség, így ugyanis adózás szempontjából jobban jár az FCA.

Marchionne ugyanakkor azt is hozzátette, hogy sem Olaszországban, sem pedig az Egyesült Államokban nincsenek veszélyben a munkahelyek, a dolgozók számára tulajdonképpen változatlan mederben folyik tovább a munka. A fontos döntések pedig továbbra is Torinóban és Detroitban születnek majd.

A vállalat egyúttal meghatározta a következő öt évre kitűzött célokat is. Így a Dodge-ból például kimondottan sportos márkát faragnának, és az Alfa háza táján is komoly átszervezések várhatók. Az eladások tekintetében a Jeeppel is nagy terveik vannak: évente 1,8 milliót adnának el belőle.