Elhunyt a háromszoros F1-világbajnok

2014.05.19. 16:23 Módosítva: 2014-05-19 22:22:52

Az 1950-es évek végétől bő tíz évig volt meghatározó alakja a Formula 1-nek az ausztál Jack Brabham, aki munkásságáért lovagi rangot is kapott Nagy-Britanniában.

Jack Brabham, aki a második világháború során az Ausztrál Légierő pilótája volt, viszonylag későn, 1948-ban, 22 évesen kóstolt bele az autóversenyzésbe. Miután Ausztráliában sikeres volt szinte minden bajnokságban, 1955-ben Angliába utazott, hogy ott folytassa pályafutását. John Cooper csapatához került és 1959-ben a forradalmi, középmotoros T51-essel megverte az egész akkori mezőnyt, világbajnok lett. 1960-ban sikerült ismételnie a még mindig nagy műszaki előnnyel rendelkező Cooperben, majd egy sikertelen év után 1962-ben saját csapatot alapított.

Az új csapat első győzelmeit már 1964-ben megszerezte, de az igazi sikert az 1966-os év hozta. Ekkor változtak meg a Formula 1 motorokra vonatkozó előírásai, és a korábbi erőviszonyok teljesen felborultak. Messze a Brabham hozta össze abban az évben a legjobb autót, és volt egy gyenge, de megbízható motorjuk, a Repco V8-as. Így Jack Brabham már a harmadik világbajnoki címét gyűjthette be, és ő lett az első, aki ezt az eredményt saját csapatával érte el. A következő évben már csapattársa, az új-zélandi Dennis Hulme győzött, de Brabham még nem adta fel. Utolsó győzelmét 1970-ben szerezte meg, 44 évesen.

Ezután visszavonult a professzionális versenyzéstől, és eladta a csapatát, de továbbra is aktív és vállalkozó szellemű maradt. Többek közt részt vett a manapság is igen sikeres Judd versenymotorokat gyártó Engine Developement Ltd. megalapításában még 1971-ben. Lovagi címet 1966-ban kapott, de később is számos elismerésben volt része – egyebek közt két éve versenypályát neveztek el róla. Az utóbbi években egészsége meggyengült, 2009 óta veseelégtelenséggel is kezelték. Múlt vasárnap, 2014 május 19-én reggel érte a halál.