Részegen is hazavisz a Google autója

2014.05.28. 11:17

A Google egy ideje már kísérletezik az önvezető autóval, de most először nem csak a vezérlőrendszert ültették egy már meglevő járműbe. Építettek egy prototípust, amely egyelőre meglehetősen nyers, de jól mutatja, hogy mit szeretne elérni a vállalat.

Az egyszerű, csővázas autóba csak egy kényelmes, bőr kárpitozású hátsó üléssor került, vezetni pedig egyáltalán nem kell. Ezen az első prototípuson egyetlen gomb szolgál az utazás elindítására, ezen felül csak az úti célt kell megadni. Innentől mindenki csak utas, hisz az autóban sem kormányzásra, sem gyorsításra-lassításra szolgáló kezelőszervek nincsenek. Első hallásra ijesztő, bár a Google által készített videó szerint azok, akik kipróbálták, szerették.

Bár a filmen is látszik, hogy a karosszéria nem sokkal több, mint egy elnagyolt héj a csőváz körül – még az ajtókeretek sem illeszkednek teljesen pontosan – az azért látszik, hogy a buborék-forma és a vicces koala-arc nem amatőr munka. Nyilvánvalóan az a célja, hogy ártalmatlan, kedves dolognak mutassa az önvezető autót, és feledtesse azokat az aggodalmakat, amelyeket a jármű feletti irányítás teljes elvesztése okozhat egyes emberekben. A prototípus egyébként elektromos hajtású, a végsebessége 40 km/h, és a tervezők szerint a megtervezésekor a biztonság volt a legfontosabb szempont.

A Google eddig Lexus RX-ekben fejlesztette az önvezető autó szoftverét és szenzorait, de mostantól ilyen, saját gyártású prototípusokat is szolgálatba állítanak. A korai példányokban még lesznek pedálok és kormány, de a cél egy olyan jármű előállítása, amelynek tényleg csak az uticélt kell valahogy megadni, és megnyomni a gombot, amely elindítja a járművet a megadott cím felé.

A szoftveróriás szerint e megoldás elterjedésével nem lesz több ittas vagy figyelmetlen vezetésből adódó baleset, és a macerás parkolóhely-keresést is elfelejthetjük, hisz azt az autó külső beavatkozás nélkül megoldja. Persze vannak még akadályok bőven, és ezek csak részben műszaki természetűek: ha valóban megjelennek az önvezető autók, ahhoz a jogi szabályozásnak is igazodnia kell, hisz itt már nincs sofőr, aki egy esetleges balesetért felelőssé tehető.