2014.05.29. 15:49

A brit felmérés eredménye eléggé egybevág a közvélekedéssel: a tizenéves autóvezetők baleseti aránya kirívóan magas más korosztályokhoz képest.

A brit Királyi Autóklub (RAC) és az állami érdekeltségű Közlekedéskutató Laboratórium (TRL) dolgozta fel az elmúlt öt év baleseti statisztikáit, amelyekből kiderült, hogy a balesetek 11,9%-ában volt valamilyen módon érintett 17 és 19 év közötti korú autóvezető. Ez az arány annál is inkább ijesztő, mivel ez a korosztály csupán a jogosítvánnyal rendelkezők másfél százalékát teszi ki, azaz a húsz év alattiak mintegy nyolcszor veszélyeztetettebbek, mint az átlagos vezető.

Úgy tűnik, a két szervezet a többfokozatú jogosítvány-rendszer szigorítását látja a megfelelő megoldásnak. Egyelőre nem pontosították, hogy szerintük miféle szigorítások segíthetnének, de világszerte számos példa ismert: egyes szabályozások csak felügyelettel engedik vezetni a kezdőket, mások tiltják az éjszakai vezetést, bizonyos típusú utak – például az autópályák – használatát, vagy szigorúbb sebességkorlátot írnak elő.

A két szervezet szerint egy ilyen szigorítással mintegy 4500 személyi sérüléssel, köztük mintegy 430 súlyos vagy halálos sérüléssel lehetne kevesebb csak Nagy-Britannia útjain.