Ilyen lesz a jövő autógumija?

2014.05.31. 06:45

A gumiabroncs, ha nem is túl nagy tempóban, de azért fejlődött, mióta 1888-ban szabadalmaztatták, viszont a Dunlop szerint a következő évtizedekben alapvetően változhat meg.

A Dunlop a versenyautók jövőjével foglalkozva vázolta fel, miként képzeli a jövő gumijait, felhasználva mindazokat a kísérleti eredményeket, amelyeket mostanság az anyagtudomány elért. Léteznek például elektromossággal formálható műanyag-fajták, amelyekkel szükség esetén például menet közben alakítható át a futófelület mintázata. Így például esőben a sima felületű gumin egy gombnyomással lehetne mély barázdákat kialakítani. A tapadás növelésében az atomi vastagságú szénhártyának, a grafénnek, illetve a gumiabroncsból kiálló mikrotüskéknek szánnak jelentős szerepet, hisz ezekkel az igen szívós, kopásálló felületű abroncsok tapadása is jelentősen növelhető, legalábbis elvileg.

Azt egyelőr nem egyszerű megjósolni, hogy mindebből mennyi bizonyul tudományos fantasztikumnak, és mennyi valósul meg, de annyi azért látszik, hogy a vén találmányban, a gumiabroncsban, amely viszonylag észrevételnül fejlődött az elmúlt évtizedekben, még bőséggel akad kiaknázható tartalék.