Újabb 8,4 milliós visszahívás a General Motorsnál

2014.07.01. 12:34

A General Motors gyújtáskapcsoló-balhéja csak dagad, méghozzá elképesztő sebességgel. Csak az idén, az előző hónapokban 16,2 millió autót hívtak vissza, és ez a szám most a bő másfélszeresére nő.

Most úgy tűnik, az autók még szélesebb palettáját rendeli vissza a GM: 1997 és 2014 között gyártott modelleket. Az ok itt is a konstrukciós hibás gyújtáskapcsoló, amely viszonylag kis erőhatásra visszaugrik kikapcsolt állásba. Ezzel nem csak a motort állítja le, de a kormányszervót is, olyan helyzetet teremtve, amely egy átlagos sofőr számára halálos veszélyt jelent. A GM szerint eddig 17, a Reuters merészebb becslése szerint 74 haláleset kapcsolható valamilyen módon a kérdéses hibához.

Az újabb 8,4 millió autóból 7,6 milliót értékesítettek Észak-Amerikában, a maradék külföldre került, bár a részleteket egyelőre nem ismerjük. A GM azt mondja, nagyjából 1,2 milliárd dollárjába kerül majd a teljes, mintegy 24,6 millió autót érintő visszahívás-sorozat, de ez ígérkezik a botrány legkisebb költségének.

A GM ugyanis igyekszik kártalanítani a halottak családjait – erre a napokban alapítványt hoztak létre – és a botrány miatti értékvesztés kapcsán is komoly perekre számíthat a cég, így közvetett és közvetlen vesztesége több tízmilliárd dollárra is rúghat, ami akár a vállalat fennmaradását is veszélybe sodorhatja.