Szupermodern motorcsaládot ígér a Jaguar

2014.07.10. 16:10

A Jaguar ugyanabban a cipőben jár, mint a Volvo, és a megoldás is ugyanaz lett. Mindkét cég a Ford része volt, és amikor az amerikaiak továbbadták luxusmárkáikat, a motorgyártás feladatát is felvállalták egy időre. Ám ezzel a Jaguar és a Land Rover is ki van szolgáltatva a Fordnak, és ez nem kellemes állapot, és nem is olcsó. Épp ezért most a Jaguar is saját motorcsaládot fejlesztett ki.

A britek is ugyanazt az utat követik, mint a Volvo: kétliteres blokkot fejlsztettek, amely készülhet gázolaj vagy benzin elégetésére alkalmas égésterekkel is, de minden motorváltozatban azonos lesz a hengerek geometriája, a hengertávolság, és az 500 köbcentis hengerűrtartalom is. A Jaguar motorfejlesztői könnyű skálázhatóságról beszéltek, ami egyes feltételezések szerint azt jelenti, hogy a későbbiekben szükség szerint érkezhet az 1,5 literes háromhengeres, a 2,5 literes öthengeres és a 3 literes hathengeres változat is.

Az első ilyen szabvány motor az AJ200D jelzést kapja, és négyhengeres, kétliteres turbódízel motor lesz, amelyet a 3-as BMW méretű Jaguar XE-be szánnak. A dízelmotor után várhatóan hamar megérkezik a benzines is, és mivel mindkét motor turbós, a teljesítményük is meglehetősen széles határok között változhat. A dízellel simán lefedhető a 120-200 lóerős sáv, a benzinessel pedig a 160-300 lóerős tartomány, csak a feltöltési paraméterek változtatásával – azaz gyakorlatilag nem is lesz szükség más motorra a legnépszerűbb Jaguar és Land Rover modellek számára.

Konkrét adatokból még mindig kevés van, csak olyan részleteket árultak el, mint hogy az AJ200D blokk vagy 80 kilóval lesz könnyebb a 2,2 literes Ford-féle turbódízelnél, és hogy a belső súrlódást is sikerült vagy 17%-kal csökkenteni a jelenleg használt motorokhoz képest. Ezek a paraméterek azonban nem mondanak sokat arról, hogy mennyire lesznek tartósak, erősek és takarékosak az új motorok. Mindenesetre a szabványhengeres, moduláris motortervezés manapság igazán divatosnak számít, elsősorban költséghatékonysága miatt: a Jaguar és a Volvo mellett hasonló elven újította meg motorjait a BMW is.