630 lóerő brutalitás a Mercitől

2014.07.14. 13:54

Mától megvan a megoldás mindenkinek, aki ezer newtonméter nyomatékot szeretett volna egy kétajtós óriáskupéban. A Mercedes összeházasította a V12-es turbómotorját az S osztály kupéval.

Az S65 AMG a negyedik autó, amibe a dupla turbós, hatliteres csúcsmotor kerül, az S, az SL és a G osztály után. A hatalmas kupé szédületes számokat produkál: 4,1 másodperc alatt van százon, és 250-nél feltehetően nem túl erőlködve szalad bele a sebességhatárolóba. Optikailag alig különbözik a gyengébb motoros testvéreitől, a minimálisan áttervezett első és hátsó lökhárítón kívül leginkább a húszcolos kerekek árulkodnak a brutális motorról.

A Mercedes természetesen mindent belezsúfolt, amit ma szériaautókba kínálnak: kamerák pásztázzák az utat, hogy előre be tudja állítani a lengéscsillapítókat, kompenzálja a kanyardőlést, és még az akkumulátort is lítium-ionosra cserélték, ami húsz kiló súlymegtakarítást eredményez. Egyedül összkerék-hajtást nem kínálnak egyelőre, ami a tetemes nyomatékot elnézve minimum furcsa.

A Mercedes egyik csúcsmodelljének tekinthető S osztály kupénak német konkurense nincs, inkább a brit luxusmárkák árulnak hasonló kétajtósokat, ennek megfelelően az ára is büszke: 244 ezer eurót, mai árfolyamon mintegy 75 millió forintot kérnek érte.