Nevadában építi ezermilliárdos gyárát a Tesla

2014.09.07. 12:25

Döntött a jövőjét meghatározó új gyára, a gigafactory sorsáról a Tesla. Az elektromos autók piacának vezérmárkája Nevadában építi fel az ötmilliárd dolláros akkumulátor-gyárat, amellyel sokkal versenyképesebbé teheti majd villanyautóit.

A gigagyár látványterve
A gigagyár látványterve

Arizona, Új-Mexikó és Texas bánkódnak, ez a három állam maradt alul Nevadával szemben a következő évek egyik legjelentősebb autóipari beruházásában. A Kaliforniával szomszédos Nevada a Tesla projektjének kihirdetése óta nagy esélyesnek számított. A három Magyarország-méretű állam mellett szól, hogy lítiumban gazdag, nem véletlen talán, hogy az Egyesült Államokban itt készül a legtöbb lítium-ionos termék.

A Tesla Model S akkumulátorral tömött padlója
A Tesla Model S akkumulátorral tömött padlója

A gigagyárra keresztelt gyár a Tesla fejlődésének meghatározó eleme. Ötmilliárd dollár (1175 milliárd forint) a keret, ebből ötszázmilliót Nevada áll, és a Panasonic is beszáll, mint partner. Ennyi pénzből 2017-re indulhat a gyártás, 2020-tól pedig már teljes kapacitáson, 6500 alkalmazottal termelnek majd. A gigagyár kapacitása óriási lesz: több lítiumion-akkumulátort fognak itt gyártani, mint az ezzel foglalkozó üzemek a világban összesen. A nagyüzemi akkumulátor-gyártás több okból is létkérdés a Teslának. Egyrészt autóira már most nagyobb az igény, mint azt a termelés követni bírná, a jövőben viszont a Model S mellé újabb modellekkel készül. A nagyüzemi akkumulátor-gyártással emellett jelentősen csökkentheti majd autói árait, egy elektromosautó árának tekintélyes részét (körülbelül felét, harmadát) ugyanis az akksik adják.