Az új Opel neve: Károly

2014.09.11. 13:19

Autót elnevezni nem könnyű, ezt rég tudjuk. Olyan név kell, ami semmilyen nyelven sem jelent obszcén, sértő vagy bármi más módon taszító dolgot, sőt, ha lehet, kellemes képzetek társulnak hozzá. Nem könnyű feladat, általában egész csapatok dolgoznak rajta, hogy megfelelő nevet találjanak. Ám az Opel új módszert talált: a cégalapító Opel család férfitagjainak keresztneveivől válogatnak.

A módszer persze nem teljesen eredeti: a Ferrari például saját 60. születésnapjára létrehozott sportkocsiját a cégalapító után Enzónak keresztelte, és az Opel is elsütötte már az Adammal. Ott azonban egy picit jobban értettük, hisz Adam Opel neve azért sokaknak lehet ismerős, ha máshonnan nem is, onnan, hogy a márkához tartozó cégnév ma is Adam Opel AG. Karl azonban szinte teljesen ismeretlen: aki tud valamit az Opel család történetéről, annak sem fog elsőre leesni, hogy Adam Opel legidősebb fiáról nevezik el az új kisautót, hisz az ő tisztességes neve Carl von Opel volt, így, C-vel az elején.

Persze az új Opel nevéről sokmindenki másra is asszociálhat az ember, például Karl Marxra, a kommunizmus szellemi atyjára – nyilván támogatta volna egy olcsó, a munkásosztály számára is elérhető kisautó elkészítését – avagy Karl-Ruprecht Krönenre, a szikkadt náci-nindzsára a Hellboy képregényekből. Netán Karl-Thomas Neuannra, az Opel elnökére. A lehetőségek számosak, de egyáltalán nem vagyunk benne biztosak, hogy a Karl helyett nem lett volna több értelme a Vauxhall változattól átvenni a Viva nevet, amelyről legalább nem mindenféle többé-kevésbé szimpatikus alak jut az eszünkbe.

Az autó persze ezúttal is ugyanaz: ötajtós kiskocsi, amelyről a sziluettje alapján annyi derül ki, hogy valószínűleg szoros rokonságban áll a Chevrolet Spark második generációjával, amely a Chevrolet európai kivonulása miatt viszonylag váratlanul tűnt el a helyi GM kínálatból.