Mit tud a Mazda MX-5?

2014.09.12. 14:53

Úgy néz ki, a Mazdánál a bemutatóval sem ér véget az információ-csepegtetős kommunikáció az MX-5-tel kapcsolatban. A bemutatón elfelejtettek adatokat közzétenni, és most is csupán két számot említenek, igaz, két meglehetősen lényegeset.

Azzal már korábban eldicsekedtek, hogy sikerült lefaragni az MX-5 tömegéből, de azt csak most tudhattuk meg, hogy mennyit. Egy tonna alá végül nem sikerült bevinni az autó üres súlyát, de nem sokon múlt: 1020 kilogrammot nyom az alapváltozat, egy jó mázsával kevesebbet, mint korábban, ami még mindig nem rossz eredmény. Különösen úgy, hogy az új, 1,5 literes Skyactive alapmotor még erősebb is, mint a régi 1,8 literes: 126 helyett 128 lóerős lesz. Azt persze nem mondták el, hogy ehhez az értékhez mekkora fordulatszám tartozik, és mennyire lesz nyomatékos az új négyhengeres, de abban azért bízunk, hogy a Mazdánál tudják, mi az a minimum, amire az élményautózáshoz szükség van.

Az optimisták abban reménykednek, hogy az MX-5 összes adatát nyilvánosságra hozzák az októberi Párizsi Autószalonig, beleértve a gyorsulásra és fogyasztásra vonatkozókat is, bár mi tudjuk, hogy ezek sem mondanak sokat. Ahhoz, hogy pontos képet alkothassunk a típusról, vezetni kellene – erre pedig valószínűleg csak jövőre kerülhet sor.