2014.10.02. 18:58 Módosítva: 2014.10.02. 21:59

Nem is tudtam, hogy az erős motorok kategóriájában az év motorjává választották a Ferrari egyik blokkját. Pedig de. A cég standjára hasonló módszerrel zsilipelik be az újságírókat az amúgy is meghívós sajtónapon, mint néhány éve egy-egy árletörő óriástévé-akcióval induló elektronikai áruházban. A közönségnapon marad a messziről csodálás. Mókás nézni, ahogy a tévések szemmel verik egymást egy-egy ideális képkivágásért a csodálatos sárga szupersportautó körül, és néha megbotlanak, mert kifordul alóluk a forgószínpad.

A Ferrari egyetlen modellt leplezett le Párizsban, az sem teljesen új, csak egy különkiadás, a 458 Speciale A (az a az Aperta szóra utal, mely magyarul nyitottat jelent). Összesen 499 darabot készítenek belőle, de ebbe építik a cég valaha volt legerősebb, turbó nélküli V8-as blokkját. A 605 lóerőt körülbelül kilencezres fordulaton produkálja a motor, maximális forgatónyomatéka 540 newtonméter 6 ezer fordulatnál. Ezek a pörgős Ferrari blokkok már rég ott lélegeznek a budapesti forgalomban is. Aki találkozott akár egyel is, a tán fel sem kapja a fejét, amikor egy ilyen a fekvőrendőr leküzdése előtt-után is felvonyít egy pillanatra. Mindez a motor karakterisztikájából fakadhat, és nem a tulaj feltűnési vágyát jelzi.

A 458 Speciale A kereken három másodperc alatt gyorsul százig, ami kemény három tizeddel jobb az alapmodell idejénél, és mindössze tizennégy másodperc alatt tüntethető el a teteje. Erre a modellre aktív aerodinamikai elemek is kerültek, nem csak az orrán, de a farán és az alján is különféle légterelőket mozgat a rendszer a sebességtől függően, az optimális leszorítóerő-légellenállás arány elérése érdekében.

Nyilván a Ferrari standon is kötelező valahol kitenni az autók energiabizonyítványát. Ezen a színes csíkokból és alap fogyasztási, valamint szendioxid-kibocsátási osztályzatokból álló összefoglalón mindig jót nevetünk. Például mert a bivaly sportkocsikhoz is simán odaírják, hogy a Ferrari California 30 átlagfogyasztása 13 liter, muhaha.

Ezek a potencianövelő eszközök ugyanezen a bizonyítványon a legrosszabb, G besorolást kapják, mert a California szén-dioxid-kibocsátása 299 gramm kilométerenként, és a 458 Speciale A is kinyom magából 275 grammot. Senki nem mondta, hogy az autógyártás csúcsán minden kívánalom egyszerre teljesül, de az sem kérdés, hogy egy ilyen Ferrari vásárlóját mennyire érdekelhetik a környezetbe jutó égéstermékek. Engem sem érdekelne.