Szép kupé és slank Astra az Opeltől?

2014.10.07. 15:36

A legutolsó Opel, amely láthatóan sokakat tart lázban, a Monza tanulmány: a stílusa friss, és van benne valami sportosság, ami rég hiányzik a GM európai modelljeiből. Persze, hogy Párizsban is erről kérdezték a cég vezetőit, akik igyekeztek kitérő választ adni, de ez nem mindig sikerült.

Karl-Thomas Neumann Opel-elnök, akiről már autót is elneveztek a vállalaton belül, például elkottyantotta, hogy a következő Insignia nagyon hasonlít majd a Monza tanulmányra, a brit Opel-leány, a Vauxhall vezére, Tim Tozer pedig azzal tette teljessé a képet, hogy elmondta, a következő Insignia bemutatása után elkészülhet a Calibra utódja is. Biztosat persze nem mondott, de azt mondta, mielőtt szaladna, a cégnek meg kell tanulnia járni, ami ebben az esetben azt jelentheti, hogy az Insignia-utód sikere esetén van esély a következő Opel kupé bemutatására. Arra persze nagyon régen nem került sor, hogy az Opel nyereséget termelt volna, és ha nincs nyereség, rétegmodellek sem készülhetnek, tehát egyáltalán nem biztos, hogy tényleg lesz kétajtós, de Tozer legalább a reményt megcsillantotta a rajongók előtt.

A Vauxhall-főnök azonban egy másik, talán még lényegesebb kérdésről is szót ejetett: elmondta, hogy legalább 200 kilogrammot próbálnak lefaragni az Astra sorozat súlyából. Ez pedig igazán ráfér: nem csak papíron túlsúlyos, de mint tudjuk, még le is tagad a súlyából, méréseink szerint épp kétszáz kilót. És ha csak ezt faragják le, már az is hatalmas eredmény volna. Ugyanakkor állítólag nem lesz elektromos Astra, Tozer szerint azért, mert egyszerűen nem terveztek bele olyan részt, ahová elférne a megfelelő méretű akkumulátor-csomag.