Nem lesz békapofa a következő Nissan Leaf

2014.10.10. 13:46

Jelenleg a Nissan Leaf a világ legkeresettebb elektromos autója, de egy jobb formával többet is el lehetne belőle adni a tavalyi bő 47 ezernél. És ezt nem mi találtuk ki, maga a japán gyártó vezető formatervezője, Shiro Nakamura nyilatkozott így.

A jelenlegi Leaf formájának kialakításánál nyilvánvalóan az volt a cél, hogy a valami jellegzeteset alkossanak, bármi áron. Ahogy a Toyota Prius elterjesztette a jellegzetes lövedék-formát a hibrid járművek körében, úgy igyekeztek valamiféle jellegzetes karaktert adni a Leafnek. Akár azon az áron is, hogy sokan túlzásnak érzik majd, hisz azokat a vásárlókat próbálták elérni, akik büszkék rá, hogy null-emmissziós autóval járnak. Ám úgy tűnik, a Nissannál is belátták, hogy túllőttek a célon. Nakamura szerint a következő, 2017-ben érkező generáció sokkal szokványosabb látvány lesz, hogy ne riassza el azokat a vevőket, akik eddig a békapofa-jellegű orr-rész miatt idegenkedtek a típustól.

Annyi derült még ki, hogy a méretek nemigen változnak, viszont minden szempontból igyekeznek közelíteni a Leafet az átlagautókhoz. Így lesznek a jelenleginél gazdagabb felszereltségű, igényesebb belső terű változatok is, sőt, igyekeznek az autó vezethetőségét is javítani, amennyire lehet. Azt egyelőre nem tudni, hogy a viszonylag kis hatótávolságon tudnak-e javítani, de ez sem lenne lehetetlen, ha mondjuk többféle kapacitású akkumulátorral forgalmaznák, ahogy a Tesla teszi a Model S-szel.

A tagadhatatlan hátrányok ellenére az utóbbi években meredeken emelkedett az elektromos járművek eladása világszerte, és ezek közül jelenleg a Leaf a legnépszerűbb, de a japánoknak azért van kitől tanulniuk. A legügyesebben ugyanis kétségtelenül a Tesla tálalta az újdonságot: többféle teljesítményszinttel és akkumulátor-mérettel, illetve igazán megkapó formával indítottak, így annak ellenére is viszonylag sokat tudtak eladni a Model S-ből, hogy milyen áron kínálják a típust. Affelől kétségünk sincs, hogy rugalmasabb, színesebb kínálattal és egy kevésbé megosztó külső-belső kialakítással a Leaf is sokkal többre vihetné.