Fotókon a legdurvább McLaren beltere

2014.10.23. 10:02

A McLaren nagyjából másfél éve rukkolt elő leggyorsabb utcai szupersportkocsijával, a P1-essel. Idén nyáron aztán egy még durvább változatot mutattak be, P1 GTR néven. Ezt először vázlatokon láthattuk, augusztusban, a Pebble Beach Concourse d'Elegance-on pedig már a nagyközönség elé tárták az autót.

Az elsősorban versenypályára szánt P1 GTR belső terét azonban mindeddig még titokban tartották. Most végre megérkeztek a hivatalos fotók, amelyeken azt láthatjuk, hogy az alap P1-es egyébként sem túlbonyolított belsejét tovább egyszerűsítették, de az ígéretek szerint ez nem megy a kényelem és a biztonság rovására.

Az egyik szembetűnő változás a kormány, amely a 2008-as szezonban használt MP4-23 kódjelű Forma-1-es autóén alapszik. Ezen számos kapcsoló helyet kapott, hogy a sportkocsi karakterisztikáját, viselkedését a kormánykerék elengedése nélkül is állítgathassa a vezető. Emellett pedig minden kezelőszervet igyekeztek úgy elhelyezni és kialakítani, hogy versenyoverálban, kesztyűben és bukósisakban se okozzon gondot a működtetésük.

A McLarennél azonban nemcsak a könnyű kezelhetőséget és a súlycsökkentést tartották szem előtt. Az autót extrém időjárási körülmények között, nagy hidegben és tikkasztó kánikulában is tesztelik, hogy a versenypályán is mindig komfortos legyen tulajdonosa számára. A GTR-hez persze nem sokan juthatnak majd hozzá: magát a lehetőséget is csak a jelenlegi 375 P1-tulajdonos kapja meg. Ha van kedvük és lehetőségük kicsengetni további kétmillió fontot, akkor olyan plusz szolgáltatásokat is igénybe vehetnek a szupersportkocsival, mint az F1-es pályákon tartott, mclarenes pályanapok.